Dani beszámolója Kolumbiából

Igazából korábbról kezdenék, konkrétan a tavalyi Krushevo-i tábortól, hiszen leginkább annak a folytatásának éltem meg a mostani XC tábort. Krushevo előtt tavaly volt szerencsém Joeval néhányszor elmenni tandem távrepülésre, ahol rengeteget tanultam. Figyelni a madarakat, a föld színét, minőségét arra következtetve, hogy mekkora hő kapacitása lehet a talajnak, a termik erősségének es a széltolás közötti összefüggéseknek lényegét, a trigger-pontokat, és sorolhatnám még.

 Ezekkel az ismeretekkel Krushevoban szupereket tudtunk repülni, hatalmas élmény volt, hogy egymást bevárva, mint versenyen is egy startablakban együtt tudtunk tekerni az oktatóinkkal és klubtársainkkal. Hatalmas élmény volt, sokat tanultam belőle és sok következtetést le is vontam, hogy meg mennyi mindent kell tanulnom/tapasztalnom még. (Mondjuk, hogy forduljak vissza az előző ismert emelésbe, ha nem adja be a következő pont) Nem fogtam rendesen a termikeket, néha az ernyőm irányított és nem én az ernyőm, sok rossz döntést hoztam. (pl. Dél-Afrikában, ahol párszor egyszer csak a földön találtam magam, egy rossz döntés után). Sokat vívódtam, hogy állok-e úgy egyáltalán, hogy érdemes-e elmennem. Aztán úgy voltam vele, hogy maximumum majd leszállok, vagy nem startolok, stb, de belevágok ebbe a két hetes oktatásba Takáts Palival.

Porterville decemberben eléggé rázós vot, úgy éreztem, hogy ha ott a fejem fölött tudom tartani az ernyőm (kemény munkával) akkor legalább ez menni fog Kolumbiában is. Emlékszem Joe mozdulatára elméletezés közben, ahogy mindig mutatta hogyan fogd az ernyőt erős időben, hogy közben fenékig is húzta a láthatatlan fékeket, hát itt ezt nagyon sokszor kellett alkalmaznom. Megéreztem, hogy néha milyen keményen és milyen gyorsan kell ám beavatkozni egy esetleges erős előrelövés megelőzése végett. Így utólag most már nem is kell sokszor felnéznem a kupolára, úgy gondolom, hogy érzem mi történik vele és automatikusan megelőzöm/kontrollálom a helyzetet.

Na de vissza az eredeti témához: December eleje óta nem repültem és akkor is még ülős beülővel, nem pedig pondróssal, így 2,5 hónap kihagyás és zéró pondrós tapasztalattal nekivágtam Pali XC képzésének. A csapat 10 “növendékből” állt, (ketten voltunk Magyarok) teljesen vegyes tapasztalattal. Volt, aki 27 éve repült és C-s ernyővel volt, de volt (igaz, hogy csak 1 fő) aki A-s ernyővel volt és csak tavaly kezdte. Azért a többség pár száz órán már túl volt, így az én tavalyi B vizsgámmal inkább a kezdők közé pozícionáltam magam. A hely egyszerűen szuper! Az azért egy kicsit feszélyezett, hogy csak az elmúlt pár héten 3-an is halálos balesetet szenvedtek itt. Ami nagyon furcsának tűnt, hogy ilyen felhőképpel itthon az embernek eszébe nem jutna elstartolni, nemhogy közel repülni a felhőkhöz, mert kb. minden úgy nézett ki, mintha csak másodpercekre lennénk egy durva zivatartól felhőszívással-kifutószéllel-esővel. Szóval itthon ilyenbe nem szabad repülni, mint amilyen körülmények között ott repültünk.

A 10 főre jutó 3 oktató: Ernesto Hinestroza, Sebastian Ospina és Takáts Pál. Furcsa érzés volt, hogy az elmúlt időszakban heti szinten Pali videóit néztem esténként, most meg vele, meg két másik top pilótával (Ernesto tavaly világranglista 5.) repülhetek napi szinten együtt. Kb. mintha Hollywoodban lettem volna. A srácok vérprofik, szuper szerények és nagyon közvetlenek voltak. Felosztották egymás között a mezőnyt az alapján, hogy ki hogy halad. Pali ment az élmezőnnyel, a többiek pedig összeterelték a lemaradó embereket, megfestve nekik az emeléseket, közben rádión magyarázva a helyi sajátosságokat és a különféle fortélyokat. A srácok olyan természetességgel közlekednek a levegőben, mint ahogy én sétálok az utcán. Kérlek most nézzétek meg ezt a videót:

Természetesen ez nem garantál semmit, nem helyettünk dolgoztak. Eleinte hamar kipogyogtak az emberek..meg azért azután is, de ahhoz képest, hogy egy teljesen idegen, heterogén tudású csapat jött össze gyorsan összeráztak minket egy kooperáló légi alakulattá. Ez is a megtanult leckék között van: csapatmunka. Lehetőség volt rengeteg tipp elsajátítására is. A fékeket szinte már csak termikelés közben, vagy nagyon turbulens időben használom, ha lehet teljes mértékig rear-riser steeringet félig gyorsítva/kigyorsítva alkalmazom. Sok ilyen apró kis hozzáadott optimalizációból dől el, hogy egy versenyen 20 élmezőnyös szuper Enzo-s versenypilóta között ki is lesz a befutó. Természetesen nem itt tartok, csak azt akartam érzékeltetni, hogy sok kicsi sokra megy. A harmadik napon megnyugodtam egy kicsit, akkor sikerült nekem meg a 27 éve repülő társamnak megrepülni a 78 km-es háromszöget. (nem azért, Tibi jobban repül nálam, csak akkor épp elment leszállni, mert elfáradt). Ez a másik dolog, a human performance. Nem kis dolog még 3 napot sem egyhuzamban lerepülni, úgy, hogy magadhoz képest a maximumot adod, nemhogy 13-at.. néha nemet kell mondani. Volt olyan, hogy bomba időben leszálltam 1,5 óra után, amikor mások 3,5 órát repültek, de nem bánom! Érezni kell a saját határaidat, mert különben könnyen nagy bajban találod magad, főleg egy olyen helyen, mint Roldanillo, ahol 5-6-os emelések között nagyon erősen kell fogni az ernyőt, és nagyon gyorsan lereagálni a kupola mozgását, különben hamar nagy bajban találod magad. Jópárszor az ember felhőben találta magát, ami azért néha kicsit para, főleg, ha ez tovább tart mint egy végtelennek tűnő perc. Ilyenkor az ember megtanulja hamar a 45-ös szabályt (ha a felhő széle 45 fok alatt látszik azonnal ki kell húzódni a szélére és onnan visszakörözni az emelésbe. Saját tipp: ha elkerülhetetlen a föld vizuális kapcsolatának elvesztése, iránytűvel azonnal be kell lőni a legközelebbi felhő szélét és oda tartani fület csukva úgy is, hogy csak a műszeredig látsz.

Amit a helyről tudni kell, hogy a nagy távokat nem a hátszélnek lehet köszönni, gyakorlatilag szinte szélcsend volt. Ha volt, akkor az a helység irányába kinyirta a termikeket es mindenki siklóernyős kifejezéssel “leszopodott”. Tapasztalat: a nem repülhető időt a nagykártyák sem tudják kibekkelni 🙂 Megdöbbentő, hogy 4-5 órás intenzív, erős termikes időben is épp 100 km-t lehetett megtenni. Sajnos nem tudtam a teljes kurzus alatt kint maradni, csak 8 repült napot tudtam kint tölteni, amiből 2X hamar földön voltam, de így is 300 km-nyi feladattal (jórészt zárt) és 22 órányi szuper aktiv termik repüléssel gazdagodtam.

Annyi minden van bennem, hogy zavaromban nem is tudok többet írni. Várom az idei évet, ahol az első versenyemre való nevezésre is sor fog kerülni (hiszen valakinek utolsónak is kell lenni). Köszönöm Joeéknak a szuper ismereteket és Paliéknak a kiváló oktatást!

Természetesen volt mindig briefing, debriefing, oktatás, elmélet, néztük esténként a Master Acro videókat, tandemek, stb. ” Martonicz Dániel
2019 február 26.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük