Lijakba utaztunk ismét tesztelni a 777 Queen 3 EN-C ernyőjét. Előző sikeres széria után kíváncsian vártuk a folytatást. Már néhányan kipróbáltuk a nyár folyamán, erős időjárási körülmények között. Nagyon jól teljesített a szárny stabil és nagyon gyors. A mostani alkalommal Brigó és Kúper próbálta ki az ernyőt.
Kúper beszámolója : 777 az oldalunkon
Két hete végre sikerült kipróbálnom a 777 Queen 3-at, gondoltam feldobom kicsit az uborkaszezont! Először is köszönöm Szabó Joe-nak, hogy segített elintézni, meg a 777-es srácoknak is, mert hagyták, hogy három napig repüljek vele amennyit csak akarok.
Elég gyenge idő volt Lijakon és Medunoban is, baromi nehéz volt fennmaradni, gyakorlatilag girheltem vele kicsit több mint három órát. Arról így egyelőre semmilyen tapasztalatom nincs, hogy erős időben milyen, de ha csak feleannyira jó mint gyengében, akkor nagyon megéri elgondolkozni aki felülne C-re, vagy csak kurrens szárnyat keres a szezonra.
A kidolgozás hasonló a Rook 3-hoz, ugyanaz a filozófia, baromi vékony profil, minimális beömlők, BC irányítás. A szárny egy részében szinte végigfutnak a pálcikák, de nagyon rugalmas anyagúak, akárhogy gyűrtem nem deformálódtak.
Baromi gyors. Ez az első meglepetés. Startoláskor sokkal gyorsabban kell futni, mint eddig bármivel amivel repültem. Trimmen is érezhetően gyorsabb, mint bármi a környéken. A novemberi hosszúhétvégén viszonylag sok ernyővel össze tudtam mérni, gyakorlatilag nincs olyan cucc, amit ne érne utol pillanatok alatt. B ernyőkhöz felesleges hasonlítani, C-k közül Alpina 4-et, Bonanza 2-t, Axis valamit simán otthagy és leteker. Gyorsítón meg kb vége a világnak. Nagyjából +16km/h-t tesz hozzá a parketta (90kg terhelésnél, a teteje 95), trimmen meg olyan 40 körül megy. Egyik este egy nagyjából 5km-es szakaszon mértem a siklását, 11.4-12.4 között volt folyamatosan trimm és 1/3ad gyorsító közt váltogatva minimális szembeszélben, völgy felett, nulla emeléssel.
Próbaképpen húztam neki néhány féloldalt, teljesen normális, követhető a reakciója. Pumpára nyílik, csukás után nagyon lassú ritmusban kezd el fordulni a csukott oldal felé, minimális fékkel irányban tartható. Nyitás után pedig nincs semmilyen előrelövés. Frontot és gyorsított/lassított dolgokat nem próbáltam.
Nagyon szűk körön meg lehet vele fordulni, ez már a Rooknál is így volt, itt talán még egy fokkal több bedöntést elvisel mielőtt spirálba indulna. Viszont nagyon érzékeny a súlyra. 92-93 kg közt a legfrankóbb a handling, alatta nagyon hamar elkezd elmenni. 85 kg környékén mintha egy teljesen másik szárnyon ülnék, nehéz betenni fordulóba, egyszerűen nem úgy reagál, nincs meg a lendülete. Nyilván ilyenkor méginkább minden vacakban fennmarad, de a jó handlinghez meg kell terhelni.
Nekem már biztosan lesz a szezon eleje-közepe felé, mostmár csak az a kérdés, hogy erős időben, versenyen hogy teljesít majd. Amint lesz erről tapasztalat nagyon szívesen megosztom majd, addig meg kérdezzetek! Ha kerestek új szárnyat, akkor mindenképpen tegyétek fel a listára.
Időközben a Rook 3-ba beletettem nagyjából 200 órát, a legutóbbi versenyen Krusevóban (Ozone Open, serial jelleg, maximum C ernyők) overall 4. helyen végeztem vele a 70 körüli indulóból. Nyilván tök ügyes vagyok )), de azért alapvetően arról van szó, hogy egy jó ernyővel könnyű konzisztensen versenyezni. Főleg, hogy a sebessége és siklása segít kompenzálni a taktikai, meg handling hibákat. Tartósság szempontból pedig a 200 óra után gyári trimmen vannak a zsinórok és 1000+ a porója. Egy darabig még kap műszakit… Szóval tényleg nagyon tószívvel ajánlom a 777 ernyőket!
Királyhegyi Ádám / 2022.11.16