Ahol kétszer kel fel a nap
A szokásos májusi hosszú hétvégi túránk egy székely-magyar falucskába a Székelykő és Ordaskő közötti völgyben.
Gyönyörű hely, erdélyi vendégszeretet, – családi programnak is kitűnő. Megízlelhetjük az itteni finom ételeket, italokat, igazi gasztrótúra szokott lenni a repülés mellett.
Az Ordaskőről vagy a Székelykőről startolva csodálatos táj tárul elénk. Kezdő és haladó pilótáknak is megfelelő, kedvelt siklóernyős helyszín
Jó starthely, nagy leszálló. Szélirány : DK- D – DNy – Ny- ÉNy
A két hegy 1100-1200m magas (AMSL) a falu 500m körül van.
Távolság: Budapesttől kb. 485 km
Szállás reggelivel és vacsorával.
Siklóernyőzés mellett – kiránduló célpont lehet a közelben található tordai hasadék és tordai sóbánya. Túrákhoz a megfelelő öltözet ajánlott.
A legszebbnek tartott erdélyi település az Erdélyi Szigethegység keleti részében, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében, Kolozsvártól délre fekszik.
A falu eredeti lakói német vasművesek voltak, akiket az Árpád-házi királyok uralkodása idején a Thoroczkai család telepített ide. Ennek köszönhető, hogy a modern vasipar megjelenése előtt Torockó Erdély legjelentősebb vasműves központja volt, mely hosszú ideig biztosította a lakosok jólétét. Vasművességének köszönhetően bányavárosi rangra emelkedett. Erre a jellegére utalnak az 1870 táján, egy tűzvész után épült híres „fehér házai”.
A település fölé emelkedő Székelykő jellegzetes formája miatt Torockón kétszer kel fel a nap, ahogy ezt Jókai az „Egy az Isten” című regényében megírta. A szikla nevének eredete a tatárjárás idejére nyúlik vissza. A védekezéshez a falu urai a közeli Aranyosszékről székelyeket hívtak segítségül, akik ennek fejében megkapták a hegytetőn akkoriban álló várat és környékét.
A falu ékességeit, a festett bútorokat, a háztartási eszközöket, a páratlan torockói népviseletet, a keresztszemes és rámánvarrott kézimunkákat megcsodálhatjuk mind a múzeumban, mind a legtöbb vendégfogadó családnál.
Torockó sok látnivalót kínál:
- a Néprajzi Múzeumot, amelyben a vasművesség tárgyai, a festett bútorok és a torockói népviselet látható
- az unitárius templomot
- egy magángyűjteményt, ahol a népviseletet és a torockói varrotasokat lehet megtekinteni
- az 1723-ból való vízimalmot
Kirándulási lehetőségek:
Gyalogtúrák az 1130 m magas Székelykőre, az 5 km – re lévő torockószentgyörgyi várba és a 8 km-re fekvő bedellői cseppkőbarlangba.
Sportolási lehetőségek: sziklamászás, siklóernyőzés, kerékpározás