Legyél siklóernyős pilóta!

Repülj velünk!

Alapfokú intenzív oktatás

„Vágyom rá, hogy szabadon repüljek akár egy madár”

Kicsit félsz? Ha ez jutott az eszedbe, megnyugtatlak, hogy, szinte mindenki érzett hasonlót! Általánosságban a félelmek az ismeretek hiánya miatt alakulhat ki, ezért a tudás megszerzésével ezek egészséges mértékűvé válnak, hiszen nálunk a legfontosabb a biztonság! Legtöbben természetünknél fogva Vágyunk oda, ahol a madarak repülnek. Nekünk nem kell állandóan a földön járni, mert így láthatjuk a világot fentről.

Már csak pár helyünk van a most kezdődő tanfolyamunkon! Jelentkezz most!

A tanfolyam kezdés időpontja 2024 március 1. gyakorlat. Az elmélet Zoomon folyamatosan. A tanfolyamunk kis csoportos, személyre szabott, ezért csak 10 jelentkezőt tudunk fogadni. (Nyugodtan érdeklődj telefonon, minden részletért, egyéni megoldásért)

Szuper intenzív tanfolyam Június 1-17 között minden nap. Itt 3 növendék lesz maximum. Persze a tanfolyam csak az első lépcső a tanulás folytatódik tovább a klubunkban – haladó kurzus, túrák itthon és külföldön – Gyorsabb egyeztetés miatt hívj telefonon: 0620 4215277 / Joe INFOK a következőről ITT

Hétvégi nyílt nap, kipróbálni, hogy tetszik e ez a sport. Megbeszélés szerint

Kipróbálhatod tandem repülésben, hogy milyen magasan szárnyalni. A tandem díj felét a tanfolyamba beszámítjuk. (Illetve a tandemrepülést ajándékba is lehet vásárolni).

Bárki jelentkezhet, aki vágyik a repülésre és elmúlt már 16 éves (szülői beleegyezéssel). Bőven elég a korodnak megfelelő átlagos fizikai állapot! Hiszen, „Minden fejben dől el!”

Azoknak ajánljuk, akik nem akarják több hónap hétvégéjét lekötni és már repülni szeretnének pár hét után. Azoknak, akik nem szeretnének sok időt a családjuktól elvenni, de szeretnének egy kis minőségi időt önmagukra és a repülésre szánni. Azoknak, akik netán, külföldön élnek és a szabadságukat itthon töltik, egy fantasztikus új világ, egy új életérzés megismerésével. Lehetőség van intenzív folyamatos 2 hét) és félintenzív (4x3nap) megoldásra.

A Siklóernyőzés a repülés (hacsak nincsenek saját szárnyaid) a legszabadabb, legolcsóbb és leggyorsabban megtanulható formája. Azt tapasztaltuk, hogy a mi kiscsoportos, egyénre szabott képzésünkkel, 10-16 egymást követő alkalom alatt elsajátíthatóak az alapok. Viszont nem szeretnénk megtéveszteni, az alaptanfolyam elvégzése, csak az igazi tapasztalás kezdete.

Klubunk itthon és nemzetközileg is elismerten a minőségi oktatás névjegye. A kis csoportos oktatás híve, az alapos tudás megszerzése a legnagyobb biztonság mellett. A Griffeknél aktív klub élet folyik, mindenféle hasznos vagy éppen csak szórakoztató programokkal.

A továbbiakhoz is, kellő alázat és tudásvágy szükséges. Szerintünk, a tudás elmélyüléséhez, az önálló, biztonságosan repülő pilótává váláshoz szükséges út miatt, utána is időt kell szánni rá, használni, gyakorolni a megtanultakat és tovább fejleszteni. Mi a későbbiekben is biztosítjuk számodra ezt a hátteret.

Mi a Tanfolyam programja?

Az elméleti és gyakorlati oktatások váltják egymást, mert azt tapasztaltuk így még könnyebben megérted a repülés alapelveit. Illetve a Covid óta az elméletet Zoom alkalmazással is tartjuk, hétköznap esténként. A tanfolyam alatt megtanulhatod a szárnyunk jelzéseit és irányítását, a közeget, amiben repülünk és a biztonságos légiközlekedés szabályait. Megismerkedsz a felszereléssel és a legfontosabb alapismeretekkel, megmutatjuk, hogyan kell a talajon helyesen kezelni az ernyőt és megtanulod az alap starttechnikákat is és életedben talán először elemelkedhetsz a földtől! A repüléseidkor PMR rádiós irányítással segítünk szélesíteni a komfort-zónádat. Megtanítjuk, hogyan kell a fokozatosság megtartásával egyre magasabb lejtőről, dombokról lesiklani, és biztonságosan leszállni. Ezzel egyidejűleg, megtanulod az Aerodinamikát, a Repüléselmélet, a Meteorológiát, a Szabályokat és a Különleges repülési helyzetek felismerésének és kezelésének helyes módját, sőt már a tantermi szimulációkat is elvégezted. Ekkor megírhatod az elméleti vizsgát!

Mivel nem szeretnénk ha rádiófüggő, távirányítású pilótanövendék lennél, szerintünk nagyon fontos az elméleti tananyag megértése és tudása.

Ha sikeres elméleti vizsgát tettél és már magabiztosan mennek a startok és a leszállások, tovább léphetünk a nagyobb magasságú repülésekhez, amelyek hegyről és csörlésből is történnek. intenzív képzésnél, a csőrlésből indított repülések praktikusabbak, Miért a Csőrléses módszerrel? Mert praktikusabb a jó haladáshoz, a szélirányra sokkal toleránsabb és sokkal gyorsabban lehet újra a magasba kerülni, mint hegyi körülmények között. Emiatt egy alkalom alatt 3-5 repülés is beleférhet. Az alapfokú manőverek begyakorlása és a magasságleépítés biztonságos megtanulása után, léphetünk tovább, a magashegyi repülésekre, amik a gyakorlati vizsgával érnek véget.

Általában minden alaptanfolyam végeztével gondoskodunk tovább képzési lehetőségről számotokra. Az „A” vizsga utáni időgyűjtő repülések, lejtőzés, termikelés megtanulása miatt Szlovénia és Olaszország csodás hegyeihez szeretünk menni. Reméljük, megint olyan jó időt fogunk ki, hogy friss A vizsgás Pilótaként, akár több órát is a levegőben lehetsz!

Részletek a Túrák menüpont alatt.

Alapelvünk, hogy a legkevesebb költség és idő ráfordításával, a legnagyobb repülési eséllyel rendelkező helyeken, a legtöbb tudást megszerezd!

Mikor indul a képzés, meddig tart?

A következő alapfokú siklóernyős intenzív tanfolyam kezdete elmélettel terv szerint 2024 Február 8. Zoom alkalmazással indul, gyakorlat márciusban kezdődik. (Rugalmasak vagyunk, egyeztetni kell a lehetőségekről telefonon). A tanfolyam dátuma változhat az időjárás és egyéni igények függvényében. Kiscsoportos, személyre szabott oktatás. Több oktatónk jelenlétével a kellő felkészítés érdekében.

A siklóernyőzés nagyban függ időjárástól, mindig próbálunk alkalmazkodni hozzá, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle. Ha az időjárás akadályozza a megfelelő haladást a tanulásban, akkor néhány pótnapot biztosítunk. Illetve a tanfolyam végével nem csak egy pecsét kerül a naplóba, de a tanulás folytatódik tovább.

Miért ajánljuk az jó szívvel az intenzív alaptanfolyamot?

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, az egyre gyorsuló világunkban, nagyobb igény van a gyors de, alapos tudást átadó oktatásra, ezért intenzívnek nevezett alaptanfolyamokat indítunk, mert a tanulóknak könnyebb rövidtávra tervezniük, mint hónapokra előre, minden hétvégét szabaddá tenni.

Lehetőséged van ütemezett fizetésre, hogy menet közben legyen időd eldönteni, szívből vágysz-e arra, hogy siklóernyős pilóta lehess.

Kiktől fogsz tanulni?

Vezető Oktatónk Szabó Joe, aki 27 éve ezt a sportot életformaként éli, és aki személyesen is részt
vesz a tanításban, hogy rendkívüli tapasztalatát átadhassa (Aki, mindennap a repüléssel
foglalkozik, a Magyar Távrepülő Válogatott-keret tagjaként részt vett a Világbajnokságon is, az
XC versenyzés és a távrepülés mellett vezeti a klubot, oktatja a biztonságos repülést, túrákat
szervez a folyamatos továbbképzés érdekében és a felszereléseinket is felügyeli).

Részt vesznek még az oktatásban a Griff Team Oktatói, akik szintén tőle tanultak és így léptek a
nyomdokaiba. Mivel nálunk minden Oktató imád rendszeresen és sokat repülni, hiteles és
aktuális forrásai a tudásnak.

Én is foglak titeket tanítani, Gyócsi Brigitta ( Brigó )
Mi, Joeval 13 éve egy pár vagyunk. Minket is a repülés iránti szenvedély hozott össze, nem
sokkal később néhány kedves növendékünkkel megalapítottuk a Griff Sport Egyesületet és
Siklóernyős Clubbot.

Ezt tartalmazza a tanfolyam:

  • A felszerelést a gyakorláshoz: ernyő, beülő, sisak, rádió
  • 5 x 3 óra elméleti oktatást – ( online elmélet és tantermi) + segédanyagot
  • Vizsgára való felkészítést
  • Vizsgadíjakat ( elméleti és gyakorlati )
  • 14-16 alkalmas gyakorlati oktatást
  • Személyre szabott képzést, oktatói felügyelettel és rádióirányítással

Ha úgy érzed a siklóernyőzésben megtaláltad azt az örömforrást, sportot, életformát, amit kerestél, a tanfolyam vége felé segítünk a hozzád illő felszerelést is megtalálni! (A magas startokat már érdemes saját felszereléssel megkezdeni.)

Amit hozz magaddal: réteges kirándulóöltözet, csere poló, zárt cipő (lehetőleg bakancs), elemózsia, naptej, füzet, ceruza és az elszántságod.

Milyen helyszíneken lesz az oktatás?

  • Az első néhány napban a Budapest környéki oktatóhelyeken. Ezek elérhetőek, Budapest 30 km-es körzetében.
  • A következő helyszín, lehetőség szerint a Bp körül 60-120km körzetében, itt ízleled meg a kisdombos lerepüléseket 50-60 méteres magasságból.
  • A nagyobb magasságú szoktató repülések, először csőrlésből általában a Kalocsai reptéren történnek 300-600 m magasságig húznak.
  • A hegyi repülések helyszíne több lehet, pl Nagy-Eged, Tardos. Később külföldön Szlovénia starthelyei után sok helyen a világban.

A kis csoportos tanfolyam díj

csoport és egyéb hozd a párod kedvezmény lehetséges. A pontos létszám befolyásolja a költégeket, ~240e. 14-16 gyakorlónap az A vizsgáig. Talaj, kisdomb, magas start, + elméleti órák, elméleti és gyakorlati vizsga. (Ne feledd kis csoportos minőségi oktatás egyénre szabva, nagy rugalmasság) Fb Link

Ami nincs benne a tanfolyam díjban:

  • Az oktatási helyszínekre szállítás általában 9 személyes kisbusszal történik. Aminek a költségét elosztjuk.
  • Az intenzív tanfolyam alatt szállás kb 4000 Ft/éj
  • A Csőrlésből való repülés esetén, csőrlésenként 2 500 Ft.
  • Repülőorvosi vizsgálat / LAPL
  • Szövetségi és klubtag díjak

Hogyan tovább, a sikeres Alapvizsga után?

A tanulásnak sosincs vége, még számunkra sem! Hiszen ahogy tapasztalni is fogod, nincs két egyforma repülés, időjárási helyzet, többek közt ezért is megunhatatlan Ekkorra, „A” vizsgás siklóernyő pilótajogosítással rendelkezel, az Egyesületi kereteken belül lehetőséged lesz a továbbfejlődésre. Célunk a folyamatos tanulással és tapasztalatszerzéssel, hogy biztonságosan repülj, jó döntéseket tudj hozni és csodálatos élményeid legyenek! A siklóernyős túrákon tartjuk a gyakorlati haladó képzéseket, Európa legszebb helyeit láthatod madárszemmel. (Szlovénia, Olaszország, Franciaország, Ausztria, Monaco, Macedónia, Erdély) Itt rádióirányítással is segítünk a lejtőzés és a termikelés megízlelésében, hogy már akár órákon át is fent tudjatok maradni. Ezek időpontjait próbáljuk hosszú hétvégekre szervezni.

Ha repülni szeretnél, az egyik legfontosabb, hogy miért?

Amióta világ a világ, az ember, azóta tekinget fel az égboltra, próbálja megfejteni a változásait. Kilesni a titkait. Csodálattal és félelemmel kémlelve az ismeretlent. Emberfeletti erejétől megbűvölve, képzeletében Isteneket, félisteneket és mitikus szárnyas élőlényeket költöztetett az fellegek közé. A kíváncsiság és az elemek meghódítása annyira erős az emberi fajban, hogy az Istenek után megszülettek a tudományok, amik segítenek nekünk a vélt és a valós félelmeink megkülönböztetésében.

És mégis minden tudományos magyarázat ellenére, ámulattal nézzük az égen vitorlázó madarakat, ahogy rezzenéstelen szárnyakkal siklanak a levegőben. Hiszen ez varázslat. Vágyunk a bőrünkön érezhető simogató menetszélre, nagyot lélegezni a friss levegőből, a csendre ami körül vesz és a bensőket is elcsendesíti, az összes érzékszervünk újra tanulja a megismerési folyamatokat. Élesedik a rejtett érzékeink és ebben az új környezetben, a tanulás alatt jobban megismerhetjük önmagunkat is. Ha hozzánk hasonló szabad lelkű ember vagy, a siklóernyőzés Neked való lehet.