Red Bull X-Alps

A Red Bull X-Alps története

kép forrása: www.skiworldcup-kronplatz.com

 Idén kilencedik alkalommal “startol” a Red Bull X-Alps, a világ egyik legnehezebb siklóernyős versenye. Résztvevői a világ minden tájáról érkeznek Ausztriába, hogy belevágjanak a kemény fizikai és mentális kihívást egyaránt jelentő kalandba.

A sportolók Salzburgból Monacóig, - 6 országon át - kizárólag gyalog és siklóernyővel tehetik meg a több, mint 1000 kilométeres távot az Alpokon keresztül. Ez azt jelenti, hogy akár napi 100 km-t, de néha annál is hosszabb utat kell megtenniük, így nem csupán kiváló fizikai felkészülésre, hanem jól átgondolt stratégiára is szükségük van ahhoz, hogy fáradtságot (és sokszor sérüléseket) leküzdve eljussanak a célig. A felkészülésre idén is 3 hónap áll rendelkezésükre. Minden évben akadnak jópáran, akiknek idejekorán el kell fogadniuk a vereséget, és kiesnek, de az igazán szerencsés kiválasztottak elérik Monacót, a célvonalat.

forrás: redbullxalps.com 

A Red Bull X-Alps idén hivatalosan június 16-án kezdődik, amikor is 20 ország 32 résztvevőjének (köztük két nőnek) kell próbára tennie tudását túrázásból, futásból, hegymászásból és persze siklóernyőzésből. Az országokon átívelő hegyi kalandok a legnagyobb elszántságot és fizikumot követelik meg a résztvevőktől. Végső soron azonban a döntő tényező a jól megválasztott stratégia és mentális felkészültség lesz, hiszen mielőtt a levegőbe emelkednének, a versenyzőknek minden nap elemezni kell az állandóan változó időjárási körülményeket, és annak megfelelően meghozni a döntést, hogy honnan és pontosan mikor startoljanak el. És mint tudjuk, egy jó döntésen komoly kilométerek múlhatnak.

Ez teszi ezt a próbatételt annyira egyedien izgalmassá és kiszámíthatatlanná.

 forrás: redbullxalps.com 

A verseny ötlete eredetileg az osztrák Hannes Arch-tól származik, akit egy német pilótáról, Toni Benderről szóló dokumentumfilm ihletett meg. Toni úgy szelte át északról indulva siklóernyővel az Alpokat, hogy mindössze túrázó felszerelését vitte magával, és az éjszakákat is a szabadban töltötte. Toni teljesítményét látva fogant meg az ötlet Hannes-ban, hogy milyen jó koncepció is ez egy siklóernyős verseny számára. Végső formáját aztán a Red Bullal közösen dolgozta ki, ami alapvetően nem bonyolult: jó időben repülés, rossz időben futás vagy túrázás, felszereléssel a háton. A versenyzők nem használhatják az alagutakat, és közlekedési eszközöket sem vehetnek igénybe.

Hannes Arch, a Red Bull X-Alps ötleadója. Kép forrása: redbull.com

 

 Toni Bender, forrás: azoom.ch

 Az első Red Bull X-Alps 2003-ban zajlott, és azóta folyamatosan, kétévente megrendezik.

A 2003-as verseny még mindössze két fordulópontból állt, melyek Svájcban és Franciaországban voltak. Az akkor még csak 17 indulóból kikerülő győztes - mint minden alkalommal - egy svájci versenyző lett, akkor Kaspar Henny, aki 11 nap és 22 óra alatt teljesítette a távot. Az idők során aztán a résztvevők száma is nőtt, és a “pálya” is sokat változott.

Kaspar Henny, 2003, forrás: redbullxalps.com

 A Salzburgból induló Red Bull X-Alps több országhatárt is átszel, de a konkrét útvonal minden évben teljesen új, és csak pár hónappal az indulás előtt hozzák nyilvánosságra. Ez idén március 12-én történt meg, hamarosan visszatérünk rá.

Az évente változó útvonal célja, hogy a verseny minden évben egyedi lehessen, valamint hogy a veterán és új versenyzők is egyenlő eséllyel indulhassanak.

Az Alpok mentén több kötelező fordulópont is van, ahol a sportolóknak be kell csekkolniuk ahhoz, hogy folytathassák útjukat a következő állomásig.

Minden 48. órában a sereghajtó versenyző kiesik, így az indulók nem csupán a győzelemért küzdenek, hanem azért is, hogy versenyben tudjanak maradni.

 A főverseny előtt három nappal egy előzetes egynapos “előversenyt” tartanak. Ez határozza meg a versenyzők indulási sorrendjét a második napon. Az első három helyezett nyeri a “Night Pass” lehetőséget, ami azt jelenti, hogy míg a többieknek kötelező pihenőt tartaniuk az erre kiszabott időszakban (22:30-5:00), addig ők egy általuk választott napon a pihenőidő alatt is tovább haladhatnak, ha akarnak. Az Alpokban éjszaka túrázni komoly navigációs kihívást jelent, ám a szükséges tudás birtokában jelentős versenyelőnyt biztosíthat a lehetőség kihasználása.

A fenti nehézségeket tovább erősíti, hogy a versenyzőknek állandóan maguknál kell tartaniuk a kötelező felszerelést, ami jellemzően 10 kg körül van.

forrás: redbullxalps.com

 A Red Bull X-Alps minden évben felvonultat új arcokat és persze veteránokat is. A román Toma Coconea még nem hagyott ki soha egyetlen alkalmat sem, míg az uralkodó bajnok, Christian “Chrigel” Maurer 5 egymást követő győzelemmel büszkélkedhet. Ám még a legtapasztaltabb versenyzők sem bízhatják el magukat, komoly erőfeszítést kell tenniük azért minden évben, hogy a lelkes újoncokat maguk mögött tartsák.

2017-ben a bajnok Maurer mindössze két órával előzte meg az újonc Benoît Outters-t, aki első versenyzőként bámulatos teljesítményt nyújtott, sokan várták tűkön ülve a győzelmét. Az időjárás megjósolhatatlansága és a különböző útvonaltervek mind olyan erős változók ebben a versenyben, melyek alapján egyszerűen megjósolhatatlan, mi is fog történni.

a francia Benoit Outters és a bajnok Christian Maurer, 2017, kép forrása: http://actionsportsconnection.com (Red Bull content)

 A GPS Live trackingnek hála, minden Red Bull X-Alps versenyző helyzetéről folyamatosan és valós időben tájékozódni lehet, így a szurkolók nem maradnak le semmiről. A felhasználóbarát felület mindent megmutat, amire csak kíváncsiak vagyunk az adott sportolóval kapcsolatban, valamint azt is meg tudjuk nézni, földön vagy épp levegőben halad-e. Láthatjuk továbbá a versenyző statisztikáját, pl. a megtett km-ek számát, és a legnagyobb elért magasságot is.

 Az élő közvetítés idén az “előverseny” napján, június 13-án kezdődik, és az alábbi linken követhető: https://www.redbullxalps.com/live-tracking/.

 Magyarországról eddig 2 alkalommal indult versenyző, mind a kétszer Takáts Pál, aki először 2009-ben a 8., majd 2017-ben az előkelő 7. helyet szerezte meg, pedig Pali a második próbatételén büntetést kapott, értékes időt elvéve tőle. Ha ez nincs, jó eséllyel a dobogón is állhatott volna. Tekintve, hogy Magyarország igen szegényes a repüléshez igazán ideális, természet adta lehetőségekben, büszkén jelenthetjük ki, hogy igazán kiváló teljesítményt nyújtott mindkét alkalommal kis hazánk sportolója.

Pali teljesítményéről, kalandjairól többet is megtudhatsz az alábbi cikkből:

https://www.redbull.com/hu-hu/red-bull-x-alps-takats-pali-a-hetedik-lett

Takáts Pál, forrás: redbullxalps.com

És végezetül, beszéljünk kicsit az idei útvonalról, ami nehezebb, mint eddig a verseny 16 éves történetében bármikor.

Az út Salzburgtól Monacóig egyenesen 1138 km, most is 6 országon keresztül, ezúttal viszont 13 fordulóponttal, ami az eddigi legtöbb, így még izgalmasabb és keményebb kalandra számíthatunk.

 forrás: redbullxalps.com 

2019 Fordulópontjai

Start: Salzburg

1: Gaisberg, Ausztria

2: Wagrain-Kleinarl, Ausztria

3: Aschau - Chiemsee, Németország

4: Kronplatz, Olaszország

5: Lermoos - Tiroler Zugspitz Aréna (Zugspitze-t északról megközelítve)

6: Davos, Svájc

7: Titlis, Svájc

8: Eiger, Svájc (1500 m magasságban)

9: Mont Blanc, Franciaország (észak felé haladva)

10: St. Hilaire, Franciaország

11: Monte Viso, Olaszország (2250 m magasságban)

12: Cheval Blanc, Franciaország (nyugat felé haladva)

13: Peille, Franciaország

Cél: Monaco

 

 Cikk: Péntek Mónika

2019 április 15.
Nagyvilág