Adomány programunk - Gyerekek a Pilisben

A VI. Focikupát kezdődött . A kiírásunk:  " Az idén 6. alkalommal megtartandó "siklóernyős klubok barátságos focikupája" rendezvényünket egy jótékony cél megvalósításával is bővítenénk. A célunk gyerekek kirándulásának támogatása a Pilisi Parkerdő Zrt által szervezett túrákra iskolások számára, hogy minél több gyerek megfelelő keretek között, többször kijuthasson a pilisi erdőkbe ahol a testi-lelki felüdülés mellett környezettudatos szemléletet is tanulhasson. 

A siklóernyősök által gyűjtött támogatással reméljük, jó néhány osztály, segítséggel élő gyerekeket nevelő család is könnyebben eljuthat egy ilyen szervezett napra. 
Természetesen nem véletlenül választottuk most a Pilisi Parkerdőt, hiszen ez a helyszín egyébként is szívügye a legtöbb siklóernyősnek.
Aki közületek úgy gondolja ez megvalósítható és bármennyivel támogatná ezt a tervet, megteheti a Focikupán személyesen, illetve átutalással. A Griff SC tagjai már el is kezdték a gyűjtést, így 50 ezer forint már van a 'perselyben'.
Kérem még osszátok meg a klubotokban, hogy minél többen tudjanak róla, és részt vehessenek ebben a kezdeményezésben.
- Személyesen a focikupán a 'perselybe' gyűjtünk (egyszerű jelképes kis karkötőt kap aki ott dob bele) 
- Aki utalni szeretné a támogatását a Griffsc Egyesület számlájára teheti meg, (ahol gyűjtjük és tovább utaljuk a gyerekek iskoláinak)
FONTOS a közleménybe ezt írd! : Adomány-Pilis 
A fejleményekről tájékoztatunk benneteket.  "

Néhány komment a gyűjtés alatt december 29-január 10 között :     
"Még egy hétig várjuk az adományokat, most a 150 gyerek is reális célnak látszik, ha nem marad alább a lelkesedés :-) 
"Mivel én is csak lustaság miatt nem utaltam -páran biztos vagyunk így - ha ide is megadod a nevet, számlaszámot,  akkor utalok is.
"Nagyszerrű kezdeményezés, utaltam én is. Koszi a szervezést.
"Szívesen támogatom, Köszi, utalva.
"Dec.16.-i bejegyzés ... focikupánál is kint van és néhány klubvezető, admin is megosztotta.
"Ha van osztály akit ajánlanátok szóljatok vagy siklóernyős osztályfőnök.
"Jó érzés, hogy több, a világ más tájékán élő Magyar pilóta is beszáll a gyűjtésbe.
"Elérte a gyűjtés a 150 gyerkőcöt, már ezt sem gondoltam volna, és ráadásul jövőhétig még várjuk az adományokat. Hajrá !  
"Aki az adományról a számláját elvinné szóljon, valahol odatudom adni. Még három nap, ha valaki még úgy gondolja, most még utalhat, 161
" Nem késtem el, még beszállok.
 
 A siklóernyősök a focikupán kezdett adomány gyűjtéssel 190 általános iskolás gyerek vezetett túráját tudja támogatni a Pilis Parkerdő Zrt közreműködésével!

Megkezdtük az osztályok megkeresését.  

Visegrádi általános iskola, Budapest Teleki Blanka ált iskola, Szigeszentmiklósi 2.sz általános iskola, Budapest autista általános iskolai osztály


2019 január 22.
Griff hírek