Tévhitek a siklóernyőzésről

A siklóernyőzésről
video by Vizler Bandi

Május eleji nyár, 28 fok, tűző nap. Emberünk – legyen Péter – a hegyoldalon áll egy meredek tisztáson. Péter kezeslábas anorákot visel, fején bukósisak, derekán pittyegő műszerek. Színes zsinórokat rendezget, amik egy gyanús paplanhoz csatlakoznak. Első látásra akkor sem lenne idegenszerűbb, ha szkafanderben állna egy csészealj mellett. Péter zsebében azonban nem egy különleges elmeosztály különleges kilépője lapul, hanem a startkönyve. Ez amolyan siklóernyős jogosítvány. Péter ugyanis repülni készül.

Távra megy, azaz a levegőbe emelkedik és útra kel a széllel. Akár több ezer méter magasra is feljuthat, ahol már szükség van egy meleg anorákra. Derekán variométer, egy függőleges sebességmérő pittyeg, ez jelzi, amikor emelkedik, vagy süllyed; mellette GPS, ezzel tudja nyomon követni, merre jár. Ha jó a szél, és sok a felfelé szálló meleg légáramlat, a termik, akkor akár több száz kilométert is repülhet. A világrekord ötszáz kilométer felett van.

Fotó: Rózsahegyi Zsuzsa

Egy hétvégi napon, ha jó az idő, Péterhez hasonlóan több mint száz magyar pilóta emelkedik a levegőbe szerte az országban. Bár a siklóernyőzés még nem vált tömegsporttá, egyre többen űzik. Mégis kevesen ismerik, és sok tévhit kering körülötte. Lássuk, mik ezek!

1. A siklóernyőzés nagyon veszélyes

A siklóernyőzés nem veszélytelen sport. Ahogy a síelés, a biciklizés, vagy éppen az autóvezetés sem az. Mégis vannak, akik sokkal inkább tekintik önkéntes szervdonornak a siklóernyősöket, mint mondjuk a vízisízőket vagy a szörfösöket. Ami persze érthető, hiszen magasan a levegőben repülnek, ami nem éppen az ember természetes közege – bár erről a siklóernyősöknek más a véleményük. Ráadásul a siklóernyőzés fiatal sport, hazánkban csupán a 80-as években kezdte bontogatni szárnyait. Az első siklóernyősök azok az ejtőernyősök voltak, akik a drága és körülményes repülőgépes ugrás helyett egy hegyoldalról próbáltak elstartolni a maguk fejlesztette ejtő- majd siklóernyőkkel. Kezdetben több volt a baleset, hiszen mai szemmel nézve ezek a bátor pilóták elképesztően kezdetleges ernyőkkel repültek.

Az Egyesült Államok Sárkányrepülős és Siklóernyős Szövetségének (USHPA) adatai szerint 2010-ben két ember halt meg és 28-an szenvedtek sérüléseket siklóernyőzés közben az USA-ban. Ha figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Államokban több mint tízezren siklóernyőznek, akik évente több százezer startot hajtanak végre, akkor láthatjuk, hogy a repülés ezen formája nem veszélyesebb mondjuk a búvárkodásnál vagy a salakmotorozásnál.

Kerekes László, a Magyar Szabadrepülők Szövetségének (HFFA) elnöke a Superiorhíreknek elmondta: jelenleg csaknem ezer regisztrált, jogosítvánnyal rendelkező pilótájuk van. A 38(!) hazai klubnál tanuló, de A-vizsgával még nem rendelkező növendékek száma becslések szerint ugyancsak megközelítheti az ezer főt. Rajtuk kívül azonban vannak, akik a tanfolyamot követően sehol sem regisztráltak, esetleg még a vizsga megszerzése előtt önállósították magukat. Kerekes László hangsúlyozta: a legtöbb baleset ez utóbbi pilótákkal történik. A siklóernyőzés nem magányos elfoglaltság, hanem közösségi sport, a közösségben dolgozó emberek, az oktatók és a tapasztalt pilótatársak jelentik a biztonsági hálót. Aki egy klubhoz tartozik, az sosem megy egyedül repülni, mindig van, aki ránéz a felszerelésére, segíti a startnál, vagy egyszerűen csak ismeri a képességeit és rászól, ha túl sokat akar bevállalni – tette hozzá a HFFA elnöke.

2. A siklóernyősök repülőgépből ugranak ki

A siklóernyőzést sokan keverik az ejtőernyőzéssel. Pedig a két sportág ég és föld – szó szerint. Az ejtőernyősök ugyanis az égből, például egy repülőről ugranak ki, útközben kinyíló ernyőjük pedig arra szolgál, hogy biztonságban földet érjenek. Ezzel szemben a siklóernyősök a földről, például egy hegyoldalról startolnak el, nyitott ernyővel, és szerencsés esetben az ég felé tartanak. Míg az ejtőernyők kupolája téglalap alakú, a siklóernyő felülnézetben elnyújtott oválist formáz. Utóbbit irányítani is lehet, sőt kell is, két fékzsinór segítségével: ha a pilóta az egyiket meghúzza és a fordulási irányba dől, az ernyő kanyarodni kezd. Szélcsendes időben és termikek híján a siklóernyő lefelé tartó pályán siklik előre a levegőben, a süllyedés sebessége ernyőnként eltérő, de megközelítőleg 1,2 méter másodpercenként. Leszálláskor körülbelül akkora sebességgel ér földet a pilóta, mintha egy székről ugrott volna le.

Fotó: Estelle Roueil

3. A siklóernyőzés a gazdagok sportja

Ez egy technikai sport, ami kiadásokkal jár. Az viszont tévhit, hogy csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. Egy kezdő tanfolyam 3-6 hónapig tart, és körülbelül 80-100 ezer forintba kerül. Ez magában foglalja a felszerelés bérlését, az elméleti és a gyakorlati képzést, valamint néhány klubnál egy tandemrepülést is. Ez nagyjából egy éves úszóbérlet vagy egy búvártanfolyam ára. Vannak ugyan ennél olcsóbb lehetőségek is: néhány klub – kedvezményes kuponokkal – háromnapos gyorstalpaló képzéseket is hirdet, ezek azonban legfeljebb az ernyővel való ismerkedésre jók, a repülés alapjait csak sok-sok tanulással és gyakorlással lehet elsajátítani.

A tanfolyam végére könnyen eldönthető, hogy mennyire nekünk való sport a siklóernyőzés. Ha nagyon, akkor megéri beruházni egy saját felszerelésre. Ez minimálisan egy ernyőből, egy beülőből, egy mentőernyőből és egy bukósisakból áll, és használtan már 250-300 ezer forinttól megvásárolható. Ez mondjuk egy csúcsminőségű plazmatévé ára, aminél egy ernyő garantáltan lehengerlőbb élményekhez juttatja a vásárlót, ráadásul mindig FULL HD-ben.

4. A siklóernyőzéshez különleges erőnlét kell

Nem igaz. Ez a sport talán a természetjáráshoz áll a legközelebb, azzal a különbséggel, hogy a túraútvonal a hegy csúcsáról nem lefelé vezet, hanem tovább a levegőbe. Azért persze nem árt a jó kondi, mivel a felszerelés súlya kb. 20 kilogramm, és ezzel gyakran kell meredek domboldalakat, vagy hegyeket megmászni. Minimálisan viszont csupán arra van szükség, hogy a két kezünkkel irányítani tudjuk az ernyőt. A siklóernyősök között kerekesszékes pilóták is vannak. A tandemrepülés élménye pedig azoknak is megadatik, akik önállóan egyáltalán nem tudnának repülni.

Ha valaki versenyszerűen siklóernyőzik, akkor viszont nagyon jó állóképességre van szüksége. A távrepülők órákat is a levegőben tölthetnek, miközben aktívan kell irányítaniuk az ernyőt. A távrepülés világrekordját egy ideig két magyar pilóta, Simonics Péter és Forgó Szilárd tartotta, akik 8 óra alatt tették meg a 282 kilométeres távot. Brazíliai útjukról film is készült. Az akrobatikus siklóernyőzés, az akro ugyancsak igénybe veszi a szervezetet, egy merülőspirál során például a gravitációs erő 3-4-szerese hat a pilótára. Ebben a sportágban is vannak magyar világsikerek: 2007-ben Takáts Pál és Kézi Gábor Törökországban felállították az infinity tumbling nevű manőver szinkron világrekordját (ezt a manővert nagyjából úgy kell elképzelni, mintha a pilóta ugrókötelezne az ernyőjével a levegőben).

5. Repülni korlátozás nélkül, bárhol lehet

Gyakori tévhit, hogy a szabadrepülés egyúttal szabados repülést is jelent. Pedig a siklóernyő légi jármű, így a repülőgépekhez vagy az autókhoz hasonlóan vonatkoznak rá a közlekedési és üzemben tartási szabályok. A pilótáknak jogosítványt, orvosi engedélyt, biztosítást, külföldi repülés esetén nemzetközi minősítést kell szereznie, az ernyőt pedig csak érvényes forgalmi engedéllyel lehet használni. Ezek hiányában a hatóság súlyos büntetéseket is kiszabhat, arról nem is beszélve, hogy ha megfelelő felkészültség nélkül, vagy rossz műszaki állapotú felszereléssel repülünk, akkor nem csak a saját, de mások életét is veszélyeztetjük.

Ellenőrzés a fedémesi gyakorlópályán
Fotó: Griff Sc

+ 1. A siklóernyőzés csak egy hobbi

Ahhoz, hogy a növendékből pilóta legyen, rengeteg elszántság, kitartás és türelem szükséges – mondja Szabó Joe, a Griff SC vezetője. A tapasztalt pilóta lapunknak elmondta: a tanfolyam elején a kezdők napokat töltenek azzal, hogy a földön állva, az ernyőt a fejük fölé húzva tanulják a kupola irányítását. Közben elsajátítják az elméleti alapokat, a meteorológiától az aerodinamikán át a vészhelyzetek kezeléséig. Ezután következnek az úgynevezett kisdombos startok, amikor a start és a leszállás technikáját gyakorolják. 30-40 sikeres alacsony start után – ha az oktató úgy ítéli meg, hogy a növendék felkészült – jöhet a magas start.

És az oktatás itt sem ér véget, rádiós iránymutatással a levegőben is meg kell tanulni a biztos ernyőkezelést, a pilótavizsgához pedig már mesterségesen előidézett vészhelyzeteket is meg kell tudni oldani. Amire egy növendék idáig eljut, addigra több százszor kapaszkodik zsákkal a hátán meredek dombokra és hegyekre. És néha a visszautat is gyalog teszi meg, mert a csúcsra érve derül ki, hogy elfordult, vagy nagyon megerősödött a szél, esetleg zivatar közeleg. Ekkor pedig tudomásul kell venni, hogy a szárnyak a zsákban maradnak. Vagy jön a para-waiting, azaz a reményteli várakozás, hogy hátha jobbra fordul az idő.De a sok fáradtság eredményeként a megérdemelt repülés ideje is elérkezik – teszi hozzá Szabó Joe.

A jó siklóernyős klub egyben baráti közösség is, ahová jó tartozni. Sokféle ember repül, a hároméves tandemutastól a 70 éves ejtőernyős veteránig; irodisták, zenészek és étterem-tulajdonosok is vannak a siklóernyősök között. Összeköti őket, hogy rajonganak a repülésért, szeretik a természetet és általában nyitott gondolkodású, vidám emberek.

A siklóernyőzés szerelem. Amikor az ember az irodában, a vonaton vagy egy dugóban ül (esetleg éppen cikket ír), akkor ki-kinéz az ablakon és az eget kémleli. Bámulja a felhőket és közben Rá gondol… hogy most is ott lehetne, fenn a magasban. Úgyhogy ahogy lehet, indul.

Repülni.

A siklóernyőzésről