Griffmadárról

A griffmadár egy oroszlán testű szárnyas lény. Nemcsak szárnya, de hatalmas csőre és veszélyes karmokban végződő mellső lába a sasra emlékeztet. Ugyanakkor hátsó lába és bundás mellkasa az oroszlánt idézi.

A griff biológiailag két állatból van összetéve: egy ragadozó madárból és az oroszlánból. E nagy "madár", illetve mitikus lény biológiai őse az ázsiai sztyepvidéken élő 13 sasfajtából, 9 keselyűfajtából és 9 sólyomfajtából, valamint az ázsiai oroszlán (Panthera leon persica), a szibériai tigris (Panthera tigris altaica) és az afganisztáni tigris (Panthera tigris virgata) létező alakjából alakult ki. A griffekről Európa a Kr.előtti V. században Hérodotosztól szerzett tudomást, feltehető, hogy Hérodotosz Ariszteásztól vette ismereteit. Ezen híradások szerint "a griffek a belső-ázsiai szkíták földjén (?) túl eső hegyekben őrizték az aranyat". A későbbiekben Ktésziász, Aiszkülosz és Aelian is írnak a kínai krónikák "szárnyas tigriseiről". Ott találjuk a "szárnyas tigris" ábrázolását az altaji szkíta leleteken, a hunok, a szkíták és az avarok fémjein és textiljein, a magyar királyi jogaron, a koronázási palást szélén, az Árpád-kori magyar pénzeken. A török és perzsa emberek a griffet - a szimurgot - és a többi "összetett állatot" sohasem tartották valódi lényeknek, mert tudták, hogy ezek a fejedelmek és a királyok jelképei, jelvényei. Valamilyen tévedés folytán Kézai Simon is krónikájában a griffek lakhelyét a "szkíták földjére" teszi.

A középkori irodalomban a griff "szörnyként" jelenik meg, ugyanakkor a belső-ázsiai állattartó népek griffje jóságos, bölcs és segítőkész. Az ordoszi bronzok és más hsziungu ábrázolásokon gyakori a szarvasra lecsapó griff, de ugyanez jelenik meg a nagyszentmiklósi 2. számú korsón. László Gyula írja, hogy "szinte úgy hat Nagyszentmiklós, mintha a Kínától a Kárpát-medencéig terjedő eurázsiai műveltség és művészet időtlen jelképe lenne". Kézai Simon így ír a griffről: "Ama pusztaság hegyeiben (Szittyaország) kristály található, és a griffek fészkelnek ott és ott költik ki fiókáikat a legisfalk madarak, melyeket magyarul kerecsennek hívnak". Megjelenik a griff a magyar népművészetben. Az egyik változatban fokozatosan követhető a ragadozó madár ábrázolásától a füles madáron, a griffen, az oroszlángriffen keresztül az oroszlánig. A másik változatban főisten ábrázolásaként, fejedelmi nemzethősként és táltosként ábrázolják. A Fehérlófia mesetípus 58 magyar változata közül 17-ben megjelenik a griff, a "nagymadár", amely oltalmazza a hőst. Ez a madár igen nagy, hegytetőn vagy óriás fa tetején fészkel, a sárkány ellensége, akitől a hős a griff fiókáit megvédi és ezért elnyeri a griff háláját. A griffmadár a magyar mondavilágban egy nagy, csodás oltalmazó lény, amely alakja a mesékben és fejedelmi mondákban távoli eredetet mutat. A belső-ázsiai török népek meséiben és mondáiban a szimurg, smaragd anka vagy zülülő madár néven szerepel.

A griff szerepe a belső-ázsiai népeknél igen sokrétű. Horváth Izabella ezt öt pontban határozta meg.

  1. 1. A főisten ábrázolása és szerepköre. A török népek körében az állat alakú szellemeknek különböző rangjuk volt, és ezek között a ragadozó madarak voltak a leghatalmasabbak. Az ilyen jellegű ábrázolás, amely közel kétezerötszáz éven át követhető a pusztai népek művészetében, azt jelenti, hogy a hit, amely a művészeti alkotások mögött rejlik, igen mélyen gyökerezett a népben és a társadalom szerves része volt.
  2. 2. A fejedelmi nemzethős ábrázolása és szerepköre, ami azt jelenti, hogy mivel a mesebeli griff éppúgy előfordul Attila hunjainál, mint a griffes-indás avaroknál, a török népeknél és az ujgur kánoknál, ezért e népekkel való kapcsolat erős köteléke a fejedelmeknek.
  3. 3. Szakrális fejedelem ábrázolása és szerepköre. Ha a fejedelem fő szerepét a sztyepi művész ábrázolni akarta, a négylábú griff, - az égi madár és a földi hatalom oroszlánformájának összeforrása - képét alkalmazta.
  4. 4. A táltos ábrázolása s szerepköre, ugyanis a táltos szelleme őseink mitológiája szerint állatalakot is tudott ölteni, de csak annak az állatnak az alakját, amelyik a táltos nemzetségének az állatőse volt. A négylábú griff, amelyik lóra vagy egy másik griffre támad nem akármelyik, hanem a fejedelmi nemzetségből származó táltos állat alakú szellemét ábrázolja.
  5. 5. A szakrális fejedelem mint táltos ábrázolása és szerepköre. A magyar Árpád-házi pénzeken található emberfejű griffek párhuzamait a keleti puszták népeinek hagyatékaiban is megtaláljuk. A szakrális fejedelem ugyanis nemcsak arra volt hivatott, hogy népe oltalmazója legyen, hanem, mint az ősei és az Isten földi alakja, az ég és a föld közötti közvetítő is volt. Ez annyit jelent, hogy valamilyen formában táltos szerepe is volt és ezt a griff alakjával fejezték ki.

A griffmadár ajándéka - mese

Volt egyszer, ha nem lett volna, el sem mondanám, volt egy rettenetes nagy hegy. Annak a hegynek a tetején terült el egy mesebeli ország. Ennek az országnak a kellős közepében állt a királyi palota. Itt élt a király, s a királynak a fia. Ez a szép délceg királyfi igen szeretett vadászni. Egyszer éppen az erdőben kóborgott, amikor föl talált nézni egy fa tetejére. Látott ott egy akkora madarat, hogy azt hitte, egy felhőt lát. Kapta a puskáját, célba vette, hát csak halljatok csudát, a madár megszólalt:
- Ne lőj meg, királyfi, hanem vigyél haza. Az egyik szárnyam most fáj, de ha meggyógyult, jó tett helyében jót várj.

Hazament a királyfi, befogatott a béresekkel két szekérbe. De úgy értsétek, gyerekek, az egyik szekér után kötötték a másikat, és az elsőbe hat ökröt fogtak. Kimentek az erdőbe az alá a fa alá, amelyiken a madár volt. Mondja a királyfi:
- Na, te madár, ereszkedj le a szekeremre, mert hazaviszlek. De mielőtt leereszkedsz, mondd meg a nevedet.
- Hát tudd meg, királyfi, én is olyan királyfi vagyok, mint te, csakhogy az én apám a griffek királya.
- Úgy, akkor te griffmadár vagy?
- Igen, eltaláltad, királyfi, griff vagyok. Leereszkedett a griff a szekérre, de úgy ropogott alatta a két szekér, hogy csak na. Volt az ökröknek, mit húzzanak. Ahogy hazaértek, a griffmadarat a csűrös kertbe vitték. De megszólalt a griffmadár:
- Királyfi, nagyon éhes vagyok, adj ennem. - Mondjad, mit ennél?
- Van a te apádnak egy falka birkája?
- Van az én apámnak tíz is - feleli a királyfi. - No, hozzál nekem csak egyet.

Vittek is. A királyfinak szeme-szája tátva maradt, mikor látta, hogy az egész falkát egy szempillantás alatt megeszi. Másnap kérte a másik falkát, harmadnap a harmadikat.
- Ejnye - mondja a királyfi -, ha mind így megy, te kifosztasz az összes jószágunkból.
- Ne sajnáld, királyfi - mondja a griff -, megmondtam neked, hogy jó tett helyébe jót várj. Adj még egy falkát, mert a szárnyam már kinőtt.
Adott is a királyfi még egy falkát. Azt is szempillantás alatt felfalta.
- Na hallod, királyfi, most ülj a hátamra, hunyd be a szemedet. Így ni.

Fölröppent vele a griffmadár. Olyan magasan járt, hogy mi nem is láthattuk. Szállt hegyeken, völgyeken, tengereken keresztül. Egyszer csak leereszkedik, mondja a királyfinak:
- Látod azt a rézpalotát?
- Látom - válaszolja a királyfi.
- Na, eredj be, ott lakik az én nagyobbik bátyám, s mondd meg, hogy itt az öccse. De addig meg nem láthatja, amíg neked nem adja azt a szennyes inget, ami az ágya fejénél van.

Be is ment a királyfi, mondta, hogy:
- Itt van kinn a kicsi griff, ha a bátyja látni akarja, megláthatja, de csak akkor, ha nekem adja azt a szennyes inget, ami az ágya fejénél van.
Felbőszült erre a nagyobbik madár.
- Inkább sose lássam az öcsémet, de azt az inget senkinek sem adom.
Kiment a királyfi, mondta a griffnek, mit mondott a bátyja.
- Na, nem baj, ülj fel a hátamra.

Fel is ült a királyfi, a griff meg fölröppent. De mikor a palota felett röpült el, olyat rúgott a bal lábával a palota tetejére, hogy kő kövön nem maradt, úgy összeomlott. Megint szállt a griffmadár jó messzire. Egyszer csak leereszkedett, és mondta a-királyfinak:
- Látod azt az ezüstpalotát? Abban lakik az én középső testvérem. Menj be hozzá, mondd meg, hogy itt vagyok, de csak akkor láthat meg, ha neked adja azt a sódarálót, ami az ágya fejénél van.

Megharagudott a középső griff, mikor a királyfi elmondta neki az üzenetet, és azt felelte:
- Inkább sose lássam az öcsémet, de azt a sódarálót senkinek sem adom.
Kiment a királyfi, mondta a griffnek, hogy mit mondott a bátyja.
- No, nem baj, ülj fel a hátamra.

Fölszállt a levegőbe, de akkor akkorát rúgott ennek a palotának a tetejébe is, hogy az szintén összeomlott. Szállt a griff tovább. Hogy meddig mentek, azt nem tudom, de egyszer megint leereszkedtek. Ahogy földet értek, mondta a griff a királyfinak:
- Látod azt az aranypalotát? Abban lakik az én édesapám. Eredj be hozzá, és mondd meg neki, hogy itt van a kisebbik fia, de csak akkor láthatja meg, ha neked adja azt a kis könyvet, ami az ágya fejénél van.
- Jaj, ide nem megyek be, mert az apád meg is verhet.

Bátorította a griff, hogy ne féljen, csak menjen be. Hát összeszedte a királyfi az összes bátorságát, és bement, de az öreg griff olyan öreg volt, hogy már csak az ágyban feküdt. Mikor a királyfi elmondta, hogy kinn van a kisebbik fia, mindjárt megtelt az öreg griffnek a szeme könnyel.
- Na, csak eredj, fiam, hívjad be - mondta az öreg griff.
- Nem hívhatom - mondta a királyfi -, addig nem láthatja a fiát, amíg nekem nem adja azt a kis könyvet, ami az ágya fejénél van.
- Nem baj, fiam, gyere, vedd ki, itt van a párnám alatt.

A királyfi ki is vette, zsebre tette, kiment, és mondta a madárnak:
- Megkaptam a könyvet.
- Ha megkaptad, tedd el. Most gyere, menjünk be.

Bementek a palotába, mikor a két griff meglátta egymást, úgy csurgott a szemükből az örömkönny, hogy a királyfi megijedt, hogy őt elviszi a rengeteg víz. Mikor a nagy ölelkezésnek vége volt, evéshez láttak, majd megszólalt a királyfi:
- Na, kedves griffem, te jól elhoztál, de én most már nem tudok hazamenni.
- Nem baj, majd elviszlek, de három napig maradj itt.

Mikor a három nap letelt, mondta a griff:
- Na, királyfi, ülj fel a hátamra, ha akarod hazaviszlek. De azt a kis könyvet ki ne nyisd addig, amíg haza nem érsz. Megértetted?
- Meg
- hangzott a válasz.

El is indultak, de mikor már közel jártak, a királyfi olyan kíváncsi lett, hogy mi lehet abban a könyvben, szépen kivette a zsebéből, hogy a griff ne vegye észre, és kinyitotta. Hát halljatok csudát, ahogy a könyv kétfelé nyílt, százával jöttek ki belőle az aranyszőrű paripák, s birkák. Meg sem tudnánk számolni, annyi kihullt a lapok közül. De egyik erre, a másik arra, szanaszét kódorogtak. A griffmadár abban a pillanatban letette a királyfit a földre, és azt mondta neki:
- Nem fogadtad meg a szavamat, most szedd össze, ha tudod, a jószágodat. Tedd, amit tudsz. - Fölröppent, s faképnél hagyta a királyfit.

Emez elkeseredve, elszomorodva azt sem tudta, hogy merre menjen. Ahogy így búnak eresztette magát, egyszer csak, nem tudta, hogy honnan, az égből pottyant, vagy a földből nőtt ki, csakhogy állt egy ember előtte, és megszólította őt:
- Sose búsulj, királyfi, amiért azok a jószágok szétszéledtek. Majd összeszedem én neked, csak azt ígérd meg nekem, hogy sosem nősülsz meg.

Könnyű szívvel meg is ígérte ezt a királyfi, az ember pedig összeszedte az állatokat. Annyi volt a ló, a birka, hogy szerit-számát sem lehetett tudni. Volt nagy öröm a királyi palotában és az egész országban. A nagy öröm között a királyfi megfeledkezett fogadalmáról, eljegyezte a szomszéd király lányát. Jegyváltás után összegyűltek a vendégek az esküvőre. Az ám, de ahogy az udvar teli volt vendégekkel, látta a királyfi, hogy jött az az ember, akinek megígérte, hogy sohasem vesz feleséget magának. Akkor nézte meg jobban azt a teremtményt, hát látta ám, hogy annak két füle mellett két szarva, hátul pedig egy hosszú farka volt. Nem ember volt az, hanem egy valóságos ördög. Megijedt a királyfi, fölpattant egy lóra, vágtára fogja, az ördög pedig uzsgyi utána. Mikor egy kocsmához ért, megverte az ablakot, bekiáltott:
- Kocsmáros, adj egy liter bort.
- Jöjjön be, királyfi - mert megismerték.
- Nem mehetek - mondja a királyfi -, mert kerget az ördög.
- Nem baj - válaszol a kocsmáros -, van nekem egy olyan kecském, ami hét mérföldre megérzi az ördögöt, és akkor mekeg.

A szép biztatásra bement a királyfi, ott is aludt akkor éjjel. Reggel, ahogy megreggelizett, elkezd mekegni a kecske.
- No, meneküljön, királyfi - mondja a kocsmáros -, mert most már jön az ördög.
Mikor indulóban volt, szaladt a kocsmárosné, adott a királyfinak egy törülközőt.
- Itt van, királyfi drága, ha valahol megmosdik, törülközzék meg ezzel.

Megköszönte a királyfi, lóra pattant. Hét nap, hét éjjel szakadatlanul vágtatott. Akkor megint egy kocsmához ért, és bekiáltott.
- Kocsmáros, adj egy liter bort, mert nagyon szomjas vagyok.

Kinézett a kocsmáros, az is felismerte a királyfit, így kiszólt:
- Jaj, királyfi drága, milyen poros, fáradt lehet. Jöjjön be, pihenjen meg nálunk.
- Nem mehetek - mondta a királyfi -, mert kerget az ördög.
- Jöjjön be nyugodtan - hívogatta továbbra is a kocsmáros -, mert nekem van egy olyan tehenem, amelyik hét mérföldre megérzi az ördögöt, és akkor bőg.

Be is ment a királyfi, megvacsorázott. Akkor éjjel ott aludt. Reggel korán, mikor a hajnal hasadt, már ébren volt. Megreggelizett. Az utolsó falatot nyelte le, mikor nagyot bődült a tehén. Mondta a kocsmáros:
- Na, most már jön az ördög, meneküljön, királyfi, ahogy csak tud.

Mikor felült a lovára, szaladt a kocsmárosné. Ez is, mint az előbbi, egy törülközővel ajándékozta meg.
- Fogadja el, királyfi, majd ha valahol megmosdik, törülközzék meg ezzel.

Elköszönt a kocsmárostól, megint hét nap és hét éjjel szakadatlanul vágtatott. Ekkor hasonlóképpen egy kocsmához ért. Itt is bekopogott:
- Hej, kocsmáros, adjon egy liter bort, mert nagyon szomjas vagyok.

Ez a kocsmáros is felismerte, hogy királyfi, és behívta.
- Nem mehetek - mondta a királyfi -, mert kerget az ördög.
- Jöjjön be, királyfi, mert van nekem egy olyan ökröm, amelyik hét mérföldre megérzi az ördögöt.

Be is ment a királyfi, itt is aludt. Reggel korán felkelt, mert már tudta a másik két helyről, hogy milyen korán jön az ördög. Alighogy megmosdott, hozza a kocsmárosné a törülközőt. Megtörülközött, de a reggeli mellé már nem ülhetett, mert az ökör úgy bömbölt, hogy majd szétrepedt az istálló.
- No, csak meneküljön, királyfi.

Menekült is. Mikor jó darabig vágtatott, akkor vette észre, hogy a törülköző nála maradt. Odatette a másik kettőhöz. Hét nap, hét éjjel csak vágtatott, de akkor már nem talált több kocsmát, se falut, se házat, hanem egy erdő közepén találta magát. De olyan fáradt volt, hogy nem tudott tovább menni. Lovát elbocsátotta, hogy legeljen, ő pedig lefeküdt. A három törülközőt a feje alá tette, ő pedig úgy elaludt, mint a bunda.

Reggel, mikor fölébredt, látta, hogy a nap már magasan járt az égen. Kereste a három törülközőt, amit a feje alá tett. Hát halljatok csudát, nem találta sehol. Hanem mit látott? A három törülköző helyett olyan három kutyát, hogy megijedt tőlük, mikor meglátta.

Megszólalt az egyik kutya:
- Ne félj, királyfi, mi nem bántunk téged, hanem meg akarunk őrizni az ördögtől. Aztán tudd meg a nevünket - mondta a nagyobbik kutya. - Én Hegynélnehezebb-vasnálerősebb vagyok.
A másik: - Én Messzelátó vagyok.
A harmadik: - Én Messzehalló vagyok.

Erre felbátorodott a királyfi, megfogta a lovát, csak úgy kantárszárnál fogva vezette ki az erdőből. Ment, mendegélt. Egyszer egy kis kunyhóhoz ért. Gondolta: „Már hetek óta járkálok, jó lesz födél alá húzódnom." Be is ment. Benn a házban egy vén öregasszonyt talált.

A vén banya kezdett nyájaskodni: - Mi járatban van, királyfi?
Azt felelte, vadászaton jár, szeretne egy kicsit pihenni.
- Na lássa, nálam pihenhet. Itt ez a nagy erdő, ide kijárhat vadászni.

Ott is maradt a királyfi, jól érezte magát. Minden nap kijárt az erdőbe a három kutyával, vadászgatott. Egyszer azt mondta az öregasszony: - Ó, királyfi, ne vigye ezeket a kutyákat. Ezek úgyis nehezek, nem tudnak szaladni a vad után. Hagyja itthon őket, majd én vigyázok rájuk.

Erre a királyfi otthon hagyta a kutyákat. Kiment magányosan vadászni. Alig egy jó óra hosszat járkált az erdőben, hát egyszer csak meglátta, hogy jön az ördög. Megijedt a királyfi, elhajította a puskáját, fölmászott egy fára. Az ördög pedig a fa alá ment:
- Na, királyfi, hiába menekültél előlem, úgyis megtaláltalak.
- Nem baj. Tudom, most végzel velem, de engedd meg, utoljára hadd énekeljem el az én énekemet.
- Hahaha - nagyot kacag az ördög -, tőlem tízet is énekelhetsz, mert úgyis tudom, hogy a kutyáidat akarod hívni, csakhogy azokat az én anyám bezárta egy vaskamrába. Onnan pedig ki nem jönnek soha, mert tudd meg, az a banya, akinél laktál, az én anyám.

A királyfi nagyon megijedt, de azért mégis elkiáltotta magát:
- Hegynélnehezebb-vasnálerősebb, Messzehalló, Messzelátó kutyáim, gyertek, mert bajban vagyok!

Mondta a Messzehalló:
- Kelj fel, Hegynélnehezebb-vasnálerősebb, vesd magad a kamra ajtajának, mert hív a királyfi.

Az csak nekivetette az oldalát az ajtónak. Hát csodák csodájára, egyet reccsent, kettőt roppant az ajtó, oldalastul együtt kidőlt. A Messzelátó rögtön meglátta a királyfit a fa tetején.

A három kutya odaszaladt. Az ördög menekülni akart, de a kutyák megfogták:
- Mit csináljunk vele, édes gazdám? - kérdezte a nagyobbik kutya.
- Hát biz azzal labdázzatok egy kicsit, majd harapjatok belőle egyet-egyet.

Úgy is csináltak. Elkezdtek vele labdázni. Messzehalló harapott egyet, Messzelátó is egyet, ami maradt még belőle, azt Hegynélnehezebb-vasnálerősebb mind megette. Akkor a királyfi leszállt a fáról, elindult hazafelé. Az első kocsmánál elmaradt az egyik kutya, a másiknál a második, a harmadiknál a harmadik. Kiabálta a nevüket, fütyült nekik, de a kocsmáros utána szólt:


- Édes királyfi, ne hívd őket, mert a három kutya a három törülközőből lett, és az pedig a miénk, a három kocsmárosé.

Így aztán a királyfi hazament, tovább folyt a lakodalom, megesküdtek, s még ma is boldogak élnek, ha meg nem haltak.

szerk. Majtényi Zoltán
Tündér mesék-Hajnalcsillag - Unikornis Kiadó
Budapest - 1999